Statisztika

2012. szeptember 30., vasárnap

Samsung Galaxy S III

Hardver

A csillogós burkolat alatt a Samsung eddigi legdurvább hardvere lapul. Néhány nappal a Galaxy S III hivatalos premierje előtt mutatkozott be a Samsung Exynos mobil processzorcsaládjának első négymagos tagja, mely az elődjével teljesen azonos lábkiosztásával rendkívül leegyszerűsíti az átállást. A 32 nanométeres gyártástechnológiával készülő Exynos 4 Quad kapcsán a legfontosabb újítás, hogy a p és n típusú tranzisztorok kapuelektródái poliszilícium helyett különböző fémes anyagokból készülnek; mely mellett a source és drain elektródák között elhelyezkedő szilícium-dioxid réteget is hafnium-alapú, magas k állandójú dielektrikum váltja fel. A HKMG (High-K Metal Gate) néven is ismert eljárás révén az 1,4 Ghz-es maximális órajelen futó processzor fogyasztása az elődjénél kétszer nagyobb számítási teljesítménye ellenére is 20 százalékkal alacsonyabb, mely az üzemidőre is jótékony hatással lehet.
Exynos 4 Quad
Ez a vas természetesen a Galaxy sorozat következő sorozataiban is elérhető lesz, legalábbis Hankil Yoon, a Samsung rangidős termékstratégiai alelnöke ezt állítja. A grafikus gyorsításért egy Mali-400 MP4 GPU felel, amely ne tévesszen meg senkit: ez nem az a Mali-400, ami gyengébb modellekben is felbukkan, hanem egy többmagos verzió. A RAM mérete 1 GB, a belső háttértár 16, 32, illetve 64 gigabájt lehet, amely microSD-vel akár duplázható is. Ez igen impozáns arzenál, ezért aztán meg sem lepődünk, hogy a szintetikus sebességtesztekben a Galaxy S III konkrétan aláz mindent.
Szintetikus tesztek
Benchmark Samsung Galaxy S III HTC One X Sony Xperia S ASUS PadFone
Quadrant Standard 2.0 5472 pont 4302 pont 3122 pont 4586 pont
Linpack for Android (single)
56,076 MF. / 1,50 s
51,8163 MF. / 0,82 s 54,051 MF. / 1,55 s 99,094 MF. / 0,85 s
Linpack for Android (multi) 125,589 MF. / 3,34 s 144,778 MF. / 0,957 s 88,5398 MF. / 1,91 s 143,546 MF. / 1,17 s
Smartbench 2012 Prod. 4117 pont 4249 pont 2045 pont 2512 pont
Smartbench 2012 Games 3514 pont 2648 pont 2037 pont 3038 pont
AnTuTu Benchmark 11937 pont 10154 pont 6622 pont 6291 pont
Ahogy arra már korábban utaltam, a Samsung komolyan rágyúrt a különböző érzékelők használatára is. A tekintetkövetésről már esett szó, ez több-kevesebb sikerrel működik, de van még egy sereg apróság, például kijelző feletti burkolat mögé rejtett led, amely pirosan, kéken és zölden képes villogni. Ebből a piros egyértelmű: merülésnél villog, töltésnél fixen világít. A kék jelzi az összes klasszikus eseményt (hívás, SMS, email, FB-chat), a zöldet igen ritkán láttam, és még nem jöttem rá, hogy mikor zöld, de istenbizony, van, amikor zöld.
Samsung Galaxy S III Samsung Galaxy S III
A telefon különösen nagy arzenált vonultat fel a mozgással kapcsolatos apróságok frontján. Ha valakitől üzenetet kapunk, akkor arcunkhoz emelve a készüléket, rögtön hívja is az eszköz az illetőt. Ha egy hosszú listában bóklászunk (mondjuk emailek), akkor az S III tetejére kell koppintani kétszer és a szoftver a lista tetejére ugrik. Az már számos telefonnál alap, hogy a bejövő hívást lehet némítani úgy, hogy arccal lefelé lerakjuk a készüléket, ez működik az ébresztőnél is. Tud olyat is a gép, hogy ha arccal lefelé van valahol, akkor megemelve a készüléket bekapcsol a kijelző, ha és amennyiben van elmulasztott eseményünk, hogy egyből láthassuk ezeket, bár ez annyiban felesleges hogy a led úgyis tájékoztat minket erről. Nagy kedvencem, hogy ha képernyőképet szeretnénk menteni, akkor a tenyerünket élével el kell húzni jobbról balra, vagy fordítva. Ez mindig működik. Van olyan mozgással kapcsolatos okosság is, hogy a telefon döntögetésével tudunk egy ikont áthúzni a kezdőképernyő egyik oldaláról a másikra, szintén a készülék mozgatásával lehet a nagyított képen bóklászni a galéria használata mellett (ez inkább idegesítő), illetve Bluetooth eszközök keresése esetén az új keresés indítását rázogatással is elindíthatjuk.
Samsung Galaxy S III Samsung Galaxy S III
A fenti mozgással kapcsolatos okosságok egyenként letilthatóak, mindegyikről kaphatunk egy rövid demót is, ha nem egészen értjük, hogy mit értenek a magyar fordítók a kissé nehézkesen megfogalmazott definíciók alatt. Ezek az apróságok teszik a Galaxy S III-at tényleg szerethető készülékké. Ami nekem személy szerint hiányzott ennyi kedvesség mellett, hogy a bejövő hívást fel tudjam venni a középső gomb megnyomásával, de erre speciel pont nem gondoltak Koreában, viszont szerencsére a Google-nél igen, és mélyebbre túrva a beállítások között meg fogjuk találni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése