Vannak telefonok, melyekről egyszerűen nem lehet hideg fejjel, teljesen objektív mércével beszélni. Ilyen telefon a Nokia első meegós készüléke, az N9, mely a finnek eddigi legjobb okostelefonja. Milyen kár, hogy kvázi egy halott platformra épül.
hirdetés
Ha emlékeim nem csalnak, utoljára a Nokia E71 iránt éreztem olthatatlan birtoklási vágyat. Senki számára nem titok, hogy a finn gyártó az ultravékony, teljesen fém burkolatú QWERTY-s készülék megjelenése után nem sokkal lejtőre került, és érintőkijelzős próbálkozásai, kezdve az N97-től az N8-ig bezárólag valójában nem tettek mást, csak még egy jó nagyot löktek a szekéren. Most itt a kezemben az N9, és vele újra a birtoklási vágy. Elég sokkoló, hiszen mindig is a fizikai gombok híve voltam, az új Nokián viszont ebből csak három van, ráadásul azokat sem kell sűrűn használni.
Gratulálok, csodaszép a gyerek!
Az N9 a Nokia egyik legnehezebb szülésének bizonyult, és ezzel most nem elsősorban a dizájnra utalok, hanem sokkal inkább a platformra, melyet a telefon alá raktak a finnek. A készülék a gyártó választékának egyelten MeeGo-s okostelefonja, és ez most már minden bizonnyal örökre így marad. A monolitikus Linux-kernelre épülő rendszer a 2009-ben létrejött Maemo-ból nőtte ki magát, olyannyira, hogy a Harmattan kódnevű, 1.2-es verziószámot viselő MeeGo-változat (ez fut az N9-en) eredetileg Maemo 6 néven jelent volna meg. A platform a Nokia és az Intel összefogásával valósult meg, de a fejlesztésébe később beszállt az AMD is, de éppúgy támogatja a projektet az Acer és az ASUS is.
A rendszer nyílt forráskódú, vagyis a fejlesztők és buherátorok igazi Mekkájává válhatna, az N9 azonban mégsem erről szól. Meg merem kockáztatni, hogy a telefon vásárlói számára teljesen irreleváns lesz, hogy milyen operációs rendszer fut a készüléken, sőt, biztos vagyok benne, hogy nagy részüknek fogalma sem lesz arról, hogy a MeeGót eszik-e vagy isszák.
Az N9 ugyanis egész egyszerűen gyönyörű. A szinte teljesen egy kaptafára készülő érintőkijelzős okostelefonok mezőnyében nagyon nehéz egyedit és újat alkotni, a Nokia formatervezőinek azonban mégis sikerült valami olyat létrehozni, amit eddig senkinek. Javarészt apró figyelmességekről van szó, de a végeredmény - szubjektív mércével mérve persze - egy lenyűgözően szép, letisztult megoldás lett. Ma ilyen telefont a Nokián kívül meggyőződésem szerint egy cég tudna gyártani, és ha az N9-en történetesen Apple-logó lenne, a fanatikusoknak egy szavuk sem lehetne, sőt.
A készülékház egyetlen öntött műanyagdarabból áll össze, illesztési pont nincs rajta, csavar egy szál sem, és levehető hátlap sincs. Ebbe a műanyagdarabba van besüllyesztve egy minden oldalról domború élű kijelző. A hasznos képfelület átmérője 3,9 hüvelyk, a karcálló üveglap azonban ennél kicsit nagyobb, alul és felül csaknem egy centit túllóg a panelen.
Az előlapon a kijelzőn, pontosabban a formás üvegen kívül gyakorlatilag semmi nincs, az üveg alá azonban nem csak a kijelzőpanelt pakolta be a Nokia, hanem az előlapi kamerát és a közelségi szenzort is (ez utóbbi gondoskodik arról, hogy ha fülünkhöz emeljük a mobilt, lekapcsoljon a kijelző). Gomboknak nyoma sincs, legyen szó hardveres, vagy érintős megoldásról.
Az N9 összesen három gombja a készülék jobb oldalán sorakozik, kicsit megtörve az egységes kialakítást. A króm színű műanyag gombok közül egy szolgál a készülék ki- és bekapcsolására, ezzel lehet továbbá a kijelzőzárat ki- és bekapcsolni, a másik kettővel pedig a hangerőt tudjuk szabályozni. Ennyi, nincs tovább. A mobil egyik gyenge pontja (szó szerint) a töltőcsatlakozót takaró kis műanyag ajtócska, amit ránézésre egy erősebb fuvallat letörhet, ráadásul kinyitni sem túl egyszerű feladat. A SIM-et csak az ajtó kinyitása után lehet kivenni, a microSIM-et befoglaló keret oldalra csúsztatásával, és kiemelésével. Ez sem annyira szokványos megoldás, de a kártyát senki sem fogja annyiszor kivenni, mint ahányszor töltőre kell rakni a telefont.
A mobil hátlapja mint említettem, nem eltávolítható, ezt néhány korábbi készülék esetében már eljátszotta a Nokia (illetve előtte mások is) - ennek a megoldásnak megvannak a maga előnyei és hátrányai, az N9 esetében a robusztus kialakításnak jót tesz ez a megvalósítás. A műanyag ház így összességében nagyon egyben van, abszolút prémium érzést keltő, elegáns mobil az N9, különösen sötétszürke színben. A hátlapot egyedül a kamerát magába foglaló ezüst keret töri meg, de azt is annyira diszkréten és elegánsan teszi, hogy tanítani lehetne.
A Nokia tervezői tehát ezúttal nagyon kitettek magukért, a finn cég meegós telefonja a legtöbb ázsiai gyártó formatervét simán leiskolázza, a döbbenetes hatást ráadásul tovább növeli, ha bekapcsoljuk a készüléket. A 3,9 hüvelykes, 480x854 pixeles (251 ppi-s) felbontású AMOLED-kijelzője az eddig Nokia telefonokban alkalmazott legszebb képű, legnagyobb felbontású megjelenítő, a kontraszt valósággal kiböki a szemet. Ez, illetve a tükröződést részben elnyelő üveg összességében még napfény mellett is tökéletes olvashatóságot nyújt, minden betekintési szögből.
Ismeretlen, ismerős
Ami a felületet, illetve a menük grafikus megjelenítését illeti, itt már talán valamivel kevesebb az eredetiség és néhol az átgondoltság terén sem tűnik annyira telitalálatnak a rendszer, ám az N9 menüje mégis hoz valami újat, méghozzá úgy, hogy közben mégis nagyon ismerős marad. Különösen azoknak köszönhet vissza egy-két ikon ismerősen, akik már találkoztak az újabb Symbian-variánsokkal, az Annával vagy a Belle-lel - az ikonok gyakorlatilag ugyanazt a forma- és látványvilágot hozzák.
A főmenü ikonsorja mellett a telefon egy Webinfónak nevezett képernyőt dob fel nekünk oldalra lapozással, ezen a telefonon beállított közösségi hálózatok feedjei jelennek meg a dátum és az időjárás mellett. Egy harmadik képernyőn az éppen nyitott alkalmazások láthatók, ezeket egyenként, vagy egyszerre is be lehet csukni. A programok vagy menük háttérbe küldését vagy bezárását gesztusokkal is lehet végezni, mégpedig pofonegyszerűen: ha az ujjunkat alulról felfelé mozdulattal végighúzzuk a kijelzőn, a megnyitott panel a háttérbe kerül, ha pedig felülről lefelé, akkor bezárja a programot vagy a menüt a telefon. Zseniálisan egyszerű megoldás.
A menüelemek mozgása azonnali és teljesen akadásmentes, természetesen van kinetikus görgetés, emellett a hosszú listáknál (pl. névjegyzék, címjegyzékek, e-mail postafiókok) a kijelző oldalsó széle csúszkaként is használható. A fürge alaprendszer a jól optimalizált rendszerkörnyezet mellett a Texas Instruments 1 GHz-en ketyegő OMAP 3630 rendszerchipjének, valamint az 1 gigabájt memóriának köszönhető - ezen a téren tehát semmi felesleges izmozás nincs, aminek később, az akkumulátoros üzemidőnél még nagy hasznát látjuk.
A menürendszer mozgása tehát kellően gyors, az előre telepített alkalmazások, illetve menüképek azonban néha kérnek egy kis gondolkodási időt, mielőtt elindulnak vagy megjelennek, utána azonban többnyire nincs gond a sebességükkel. Ha már itt tartunk, a telefonra gyárilag telepítettek egyebek mellett Facebook- és Twitter-klienst, autós és gyalogos navigációs programot (előbbit részleges Kelet-Európa térképpel), Skype-ot (mely VoIP-hívásra is használható), hírolvasót, időjárás-előrejelző programot (AccuWeather), valamint több játékot (pl. Need for Speed: Shift, és Angry Birds).
További alkalmazások az Ovi áruházból érhetők el, a választék azonban egyelőre nem túl bő, ami érthető, lévén a telefon csak mostanában kerül a boltokba és a rajta futó platform gyakorlatilag teljesen egyedi, ezért azt se várja senki, hogy hónapokon belül appok tízezrei jelennek meg rá. Az Ovi áruház kapcsán egyébként kifejezetten bosszantó, hogy rengeteg az olyan, egyszerű hírolvasó alkalmazás, mely csak egy adott portál vagy blog híreit listázza, és nem is lehet ezeket szűrni, így az "igazi", értékes alkalmazások sokszor elvesznek a sok szemét közt.
Az első meegós Nokiával egy gyors, HTML5-támogatással rendelkező, Webkit2-alapú böngészőt kapunk (ha minden igaz, ez a Nokia első olyan gyári böngészője, mely támogatja ezt a webes szabványt), a Flash-támogatás azonban sajnos itt is hibádzik. A zoomolás multitouch gesztusokkal történik, méghozzá villámgyorsan. A böngészőből ugyanakkor teljesen érthetetlen módon úgy ahogy van kimaradt a könyvjelzőkezelés, illetve elég érdekesen lett megoldva: a kedvenc oldalakat a főmenübe lehet elmenteni.
A Nokia N9 nem mestere az üzenetkezelésnek, de azért nem lesz gond az e-mail fiókok beállításával, legyen szó Exchange szerver kapcsolatról, vagy Gmail-hozzáférésről. Utóbbi esetében a beszélgetésbe rendezett ("threaded") üzenetekről sajnos le kell mondani, és az N9 a névjegyzéket sem tudja áthúzni a Google-fiókból - ebben a versenyszámban azért egy androidos vagy windowsos készülék jobban teljesít. A telefon virtuális klaviatúrájával egyébként viszonylag egyszerű gépelni, a beírást a rezgőmotor is visszajelzi, és működik a jól magyar nyelvű szókiegészítő rendszer is. Chatelni három gyári alkalmazással, a Skype-pal, a Gtalk-klienssel és a Facebookkal lehet.
Ami a multimédiás képességeket illeti, kapunk egy átlagos zenelejátszót, meglehetősen szerény beállítási lehetőségekkel (nincs például hangszínszabályzó, amivel hozzá lehetne hangolni a füleshez a rendszert), valamint egy többek közt MKV-támogatással is rendelkező videolejátszót. A 8 megapixeles, Carl Zeiss optikával ellátott kamera jó képeket készít, az autofókusz folyamatos, touch zoom támogatással. A videofelvevővel akár 720p felbontású klipek is rögzíthetők. Az elkészült fotókat a készülékbe épített NFC-modullal is meg lehet osztani, fontos azonban, hogy a telefon nem támogatja a mobilos fizetési technológiákat, akárcsak a Nokia többi, NFC-kompatibilis megoldása.
Fentebb volt róla szó, hogy a hardver alapvetően nem számít korunk legerősebb megoldásának, ezért cserébe a Nokia MeeGoós csúcsmodellje takarékosan bánik az akkumulátorral, ráadásul teszi ezt anélkül, hogy különösebb kompromisszumokra késztetné a felhasználót. Bár van a mobilnak energiatakarékos üzemmódja, 100 százalékra állított kijelző-fényerő mellett átlagos használattal akár két napot is kibír az 1450 mAh-s áramforrás. Intenzívebb használat esetén azért az N9-et sem árt naponta tölteni.
A Nokia első és utolsó meegós készüléke egészen groteszk módon a finnek eddigi legjobb okostelefonja lett - azért groteszk ez az egész helyzet, mert a gyártó gyakorlatilag már akkor rájött, hogy a MeeGo alkalmazása a telefonon nem a legjobb ötlet, amikor még meg sem született a Microsofttal kötött egyezség (pedig olyan könnyű lenne azt mondani, hogy politikai okokból kellett elkaszálni a MeeGót a Nokiának, de valójában a Nokia inkább azért futott a Microsoft karjaiba, mert maga is versenyképtelennek ítélte a MeeGót). Hangsúlyozzuk, hogy platform ettől függetlenül nem halott, legalábbis ezt igyekszik hangsúlyozni a Nokia, és persze a többi cég, amely ott sorakozik a MeeGo támogatóinak körében.
Finn veszedelem
Az az igazság, hogy az N9-re a legtöbb vásárló valószínűleg nem ezért fog emlékezni, nem ezért fogják venni - vagy éppen nem venni. A finnek a készülékkel olyant villantottak, mint eddig szinte senki az etalonnak számító iPhone megjelenése óta - ha a cég ezt a színvonalat megőrzi a windwosos időkre, és mind a Nokia, mind a Microsoft komolyan gondolja részvételét az iparágban, látni fogunk egy-két nagy meglepetést tőlük.
Az N9 a napokban kerül forgalomba Magyarországon, a készüléket kártyafüggetlenül 155 ezer forintért árulja a Nokia. A telefon a T-Mobile kínálatában biztosan megjelenik majd.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése